|
A Phototrop™
az időskori makula-degeneráció minden formájában hatásos
Erről
számolt be egy magyar-olasz szemorvos csoport a floridai
Fort Lauderdaleben tartott nemzetközi szemész kongresszuson
május elején.
Az
ARVO (Association for Research in Vision and Ophthalmology)
minden évben ugyanitt tartja több napos kongresszusát, amely
minden kétséget kizáróan a legnagyobb rendezvény, ahol mintegy
12 ezer résztvevő van jelen a világ minden részéről, és
a szemészeti kutatások minden területe képviselve van. Ebben
az évben a téma "Az öregedő szem" ("The Aging
Eye") volt. Így érthető, hogy nagy teret kapott az
időskori makuladegeneráció.
Az
időskori makuladegeneráció egy lassan előrehaladó betegség,
amely a látóhártya központi részét támadja meg. Bár pontos
adatok nem állnak rendelkezésünkre, Magyarországon 300-500
ezerre tehető az időskori makuladegenerácóban szenvedő betegek
száma, akik közül kb. minden harmadik, legalább az egyik
szemén, a betegség előrehaladott stádiumában van. Ez olyan
súlyos látáscsökkenést jelent, ami lehetetlenné teszi az
olvasást, a színek felismerését, a gépkocsi vezetést, illetve
a munkavégzést, sőt az önálló közlekedést is.
"A
Phototrop™
három anyag kombinációja: omega 3 zsírsavat, acetyl-L-karnitint
és koenzim Q10-et tartalmaz, amelyek együttesen megakadályozzák
bizonyos zsírok lerakódását a látóhártya központi részén"
- mondta Dr. Fehér János, szemész professzor,
a kutatócsoport vezetője. A Pécsi és a Római Egyetem Szemklinikáján
végzett vizsgálatok szerint a több éves Phototrop™
kezelés nemcsak a betegség korai stadiumában hatásos, mint
ahogyan ezt korábban gondolták, hanem az ún. közbülső és
előrehaladott stádiumban is. Minden esetben megfigyelték
a szemfenéki elváltozások javulását, még a legsúlyosabb
esetekben is. A látásfunkciók pedig nem romlottak tovább,
sőt a korai stádiumban sok esetben kisfokú javulás is bekövetkezett.
Jelenleg a Phototrop™
az egyetlen készítmény, amely az időskori makuladegeneráció
mindhárom stadiumában klinikailag kimutatható hatással rendelkezik.
Ez mindenképpen bíztató hír a betegségben szenvedőknek.
Ezek
a vizsgálatok azonban további, nagyon fontos tanulsággal
is szolgáltak. Bár a szemfenéki zsírlerakódások a kezelés
hatására jelentősen csökkentek, vagy esetenként fel is szívódtak,
a látás általában megmaradt azon a szinten, ahol a kezelés
elkezdésekor volt. "A látásromlás megállítása kétségtelenül
nagy előrelépes a többi kezelési módhoz képest, de a kezelésnek
akkor van igazán értelme, amikor a látás még nem vagy csak
kismertékben károsodott, tehát a betegség korai stádiumában"
- teszi hozzá Fehér doktor. "Így nem lehet eléggé hangsúlyozni
az időskori makuladegeneráció korai diagnózisának és ebből
következően a korai kezelésnek a fontosságát". Ezért
ma már a szemfenék vizsgálata pupilla tágítás után, minden
szemészeti vizsgálat elengedhetetlen része. Ez különösen
érvényes az ún. rizikó csoportba tartozó betegekre, mint
az erős dohányosok, a szürkehályog műtéten átesettek, a
szív és érrendszeri betegségben szenvedők, a videó terminálokkal
dolgozók vagy a fénykerülők (erős fény, esetenként nappali/normális
fényt nehezen viselők).
Igen
fontos szerepe van a felvilágosításnak is, hogy gondoljunk
a betegség lehetőségére. Miután az időskori makuladegeneráció
az életkorral egyre gyakoribbá válik, potenciálisan minden
60 év fölötti a rizikó csoportba sorolható. Tehát a rendszeres
és gondos szemészeti vizsgálatra, lehetőleg évente, még
akkor is szükség van, ha nincsenek látási panaszak.
Irodalom:
J. Feher, M. Schvöller, B. Kovacs, I. Kovacs, Z. Olah, G.
Mannino, A. Papale, C. Balacco Gabrieli: Long term improvement
of early AMD treated with Phototrop™. ARVO, 2007
|